Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kovács Zoltán András

Lengyel Tibor Itthon

Még be sem jelentették a Rogán-féle szuper-titkosszolgálat vezetőjének leváltását, de már megvan az utódja 

Távozik Kovács Zoltán András dandártábornok, a Nemzeti Információs Központ főigazgatója. Ezt ugyan még nem jelentették be, az utóda már megvan. Olyannyira, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a pénteki ülésén meg is hallgatja a jelöltet, Hatala Anna dandártábornokot, aki jelenleg a polgári elhárítás, az Alkotmányvédelmi Hivatal helyettes vezetője.

Dezső András hvg360

Rogán szuper-titkosszolgálata túlment egy határon

A Rogán Antal politikai irányítása alá került “szuper-titkosszolgálat” közel egyéves működése alatt annyira megmérgezte a hazai és az amerikai nemzetbiztonsági szervek közötti viszonyt, hogy a washingtoni válaszlépés elkerülhetetlennek tűnik – legalábbis ezt rebesgetik nemzetbiztonsági körökben. De az európai szövetségesek sem bíznak már túlzottan a magyar szervekben.

Dezső András Itthon

Nem pártkatona, de alkalmazkodóképes - ilyennek ismerik a Rogán-féle szupertitkosszolgálat leendő vezetőjét

Az Állami Számvevőszék egykori elnökének, Kovács Árpádnak a fia lesz a Rogán Antal irányítása alatt működő szupertitkosszolgálat élén. A nyilvánosság előtt eddig főleg történészként ismert Kovács Zoltán András hosszú éveken át dolgozott titkosszolgaként, egyszerű elemzőtől az Alkotmányvédelmi Hivatal felső vezetéséig jutott, egykori kollégái és ismerősei szerint nem “sötét pártkatona”, ezért is lepett meg sokakat a kinevezése.

Újabb furcsa haláleset: kiesett az ablakon, megmérgezték vagy belehalt a betegségébe a háromszoros orosz olimpiai bajnok

Újabb furcsa haláleset: kiesett az ablakon, megmérgezték vagy belehalt a betegségébe a háromszoros orosz olimpiai bajnok

Hamarosan 60 évesek a földalatti szerelvényei – ez pedig biztonsági kockázatot jelent

Hamarosan 60 évesek a földalatti szerelvényei – ez pedig biztonsági kockázatot jelent

Süddeutsche Zeitung-riport: A magyar bírák nem akarnak tovább hallgatni

Süddeutsche Zeitung-riport: A magyar bírák nem akarnak tovább hallgatni

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Kitalálta a Richter, hogyan pótolja „aranytojást tojó tyúkja” 2030-ban megszűnő bevételeit

Kitalálta a Richter, hogyan pótolja „aranytojást tojó tyúkja” 2030-ban megszűnő bevételeit

Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?

Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?

Szoftverrobotok és mesterséges intelligencia segíti a BKK ügyfélszolgálatának működését

Szoftverrobotok és mesterséges intelligencia segíti a BKK ügyfélszolgálatának működését

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

A címlapról ajánljuk